Emlékező macskakövek a holokauszt áldozatainak

Réztáblák a kapuk alatt

Kedden három belvárosi ház előtt tartottak megemlékezést a II. világháborúban Szolnokról elhurcolt és munkatáborokban elhunyt zsidó emberek emlékére.

Gunter Demnig német képzőművész a vészkorszak hatmillió zsidó, roma, homoszexuális és politikailag üldözött áldozatának állít emléket. Kezdeményezése nyomán Németországban mára 250 településen 11 ezer követ helyeztek el. Az akció Ausztriában folytatódott, s most Magyarországra ért. A Stolpersteine — „Botlatókövek”— elnevezésű program — a járda kockaköveire illesztett réztáblácskákkal — mementóként hirdetik az elhurcoltak nevét, lakhelyét és foglalkozását, helyenként a deportáltak meggyilkolásának helyszínét is.

A megyeszékhelyen tegnap Gombos Imre (1905 Jászapáti—1945 Mauthausen) egykori Baross úti és Szabó Barna (1892 Pusztakutas—1944 Auschwitz) illetve Breuer László (1894 Szolnok—1944 Auschwitz) korábbi Szapáry utcai lakhelye előtt helyezett el réztáblás macskakövet Gunter Demnig, ahol Szabó István alpolgármester és Bergman Dávid, a szolnoki zsidó hitközség elnöke mondott beszédet.

Forrás: http://szoljon.hu/index.php?apps=cikk&cikk=82553

A lap tetejére
------------------------------
Vissza a cikkekhez

Valid XHTML 1.0 Transitional

Get Firefox