Magyarországon is lesznek botlatókövek
Emlékezni és meghajolni a holokauszt áldozatai előtt

NOL - Léderer Pál - 2007.január 27.

Hamarosan Budapesten, majd az ország más helységeiben is megjelennek a holokauszt áldozatainak
emlékét megörökítő botlatókövek: a német-magyar kulturális együttműködés előmozdításán munkálkodó
Bipolar kezdeményezés közvetítésével és támogatásával nálunk is "munkába áll" Gunter Demnig kölni
művész, a Stolperstein-ek megálmodója és a felejtés útjába állított macskakövek elhelyezője.
A magyarországi tervekről Berger Ágnes, az Emlékező macskakövek nevű projekt Berlinben élő
társvezetője válaszolt a Népszabadság Online kérdéseire.
"Ahhoz, hogy valaki elolvashassa a köveket,
meg kell hajolnia az áldozat előtt." - Demnig

Gunter Demnig (60) kölni szobrászművész kis műhelybuszával 1997 óta járja Németország
településeit, hogy elhelyezze az Emlékezés macskaköveit, amelyeket ő Stolperstein-eknek nevez,
és ami botlatókőként magyarítható. A szobrász kis réztáblácskákba vési a holokauszt alatt
elhurcoltak nevét, születésük és deportálásuk időpontját, valamint meggyilkolásuk helyszínét.

Az így készült, macskakő-formájú, tízszer tíz centiméteres táblácskákat az áldozat utolsó lakása
vagy háza bejárata előtt a járdába illeszti.

A német városok, falvak lakói 1997 óta mintegy kétszáz helységben, csaknem kilencezer ház előtt
bukkanhatnak botlatókövekbe - és juthat róluk az eszükbe, hogy van valami, ami fölött soha nem
térhetnek napirendre sem ők, sem az utánuk következők, akik valaha is arra járnak: ez pedig a
holokauszt - zsidók, romák, homoszexuálisok, politikai meggyőződésükért, hitükért, vagy
egyszerűen valamilyen testi vagy szellemi fogyatékosságukért terv- és iparszerűen elpusztított
honfitársaik emléke.

Demnig persze nem maga választja ki a személyeket, akikre a botlatókövek emlékeztetnek: a
Stolpersteine-projekt kollektív alkotás. Az emlékező egyének és civil szervezeteik "rendelik meg"
a köveket, ők szállítják a szükséges dokumentumokat, bizonyítékokat is az elhurcoltak kilétéről.

A Stolperstein átvitt értelemben akadályt jelent, amelyen nem sikerült átlépnünk; amin
fennakadtunk; ami fölött nem tudtunk napirendre térni. Gunter Demnig kockakövei mögött az a
felismerés áll, hogy a holokauszt a német történelem botlatóköve. És vannak, akik a magyar holokausztról
gondolkodnak így. Ezért jöhet Magyarországra a német művész, ezért kezdhet hozzá -
magyar segítőkkel - az Emlékezés macskaköveinek lerakásához nálunk is. Gunter Demniget a
budapesti 2B Galéria hívta meg, hogy kezdeményezését Magyarországon is bemutassa, a német-magyar
kulturális együttműködés előmozdításán munkálkodó Bipolar pedig felkarolta az elképzelést.
Berger Ágnes a magyarországi Stolpersteine-projekt Berlinben élő társvezetője készséggel
válaszolta meg e-mailben feltett kérdéseinket.

- Kik és milyen alapon döntik el, hogy Magyarországon kinek az elhurcolását örökítik meg a
Stolperstein-ek, a botlató kövek?

- A Bipolar támogatásából megvalósuló mintegy 50 kőhöz a projekt magyarországi megvalósításának
partnerével - Böröcz Lászlóval , a 2B Alapítvány elnökevel - közösen választjuk ki az áldozatokat.
A szempontok: Ezt az állami tamogatást olyan elhurcoltakra fordítjuk, akiknek már nem él
hozzátartozója. Olyanokra tehát, akikről már valószínűleg senki nem emlékezik meg - akkor sem,
ha a projekt a mi ismerkedő, bevezető "missziónk" után visszhangra talál és beindul
Magyarországon.

A helységek kiválasztásában a projekt kezdetén konzultáltunk a Páva utcai Holokauszt
Emlékközponttal
és kértünk tőlük, illetve más műhelyekben dolgozó történészektől,
szakemberektől erre vonatkozó szakmai javaslatokat. Kezdettől fogva nagy hangsúlyt fektettünk a
vidéki helyszínekre.

Tavaly nyár óta országszerte körülbelül egy tucat történészt és levéltárost vontunk be a munkába.
Arra kértük őket, keressenek nekünk olyan áldozatokat, akik nem voltak híresek és már nem él
hozzátartozójuk, mégis akikről valamivel több életrajzi adat áll rendelkezésre, mint pusztán a
deportálás és a halál időpontja.



Ezekből próbálunk olyan áldozatokat kiválasztani, akiknek az utolsó legális lakóhelye ma is
központi, vagy legalább is frekventált helyen van - és ezáltal minél többen "botolhatnak" a
kövekbe.

Ebben az ismerkedő, bevezető szakaszban úgy döntöttünk tehát, hogy nem tesszük nyilvánossá az
áldozatok kiválasztását. A fenti okok mellett azért is járunk el így, mert ebben a szakaszban
nagyon nehéz lett volna kiválasztani, kinek a javaslatát és miért pont azt valósítjuk meg
legelőször. Ha viszont a magyar társadalomban van igény az emlékezés eme formájára, akkor a
támogatás lejárta után természetesen bárkinek lehetősége nyílik arra, hogy a némethez hasonló
civil alapú finanszírozással megemlékezzen az általa választott áldozatokról.

Novemberben végigjártam az alföldi helyszínek nagy részét (Szolnok, Kisvárda, Mátészalka,
Kiskunhalas, Nagykőrös). Bemutattuk a projektet, aholv volt, találkoztunk a zsidó hitközségek
képviselőivel, megnéztük a helyszíneket és engedélyt kértünk a polgármesteri hivataloktól. A
fogadtatás eddig mindenhol nagyon pozitív. A jövő héten megyünk Szegedre és Makóra, ezután
következnek a dunántúli és balatonfelvidéki helyszínek.

- Honnan értesülhet a közvélemény a kezdeményezésről?

- A széles nyilvánosság bevonása természetesen nagyon fontos. Mivel az első rendezvények,
nyilvános megmozdulások (például a kiállításmegnyitó, az első kő elhelyezése Budapesten, a
kerekasztalbeszélgetések a Goethe Intézetben a művésszel, stb.) április végén lesznek, most
kezdjük lassan nyilvánosságra hozni a terveket, a rendelkezésünkre álló összes úton: az
újságokban, a rádiók és a televíziók, valamint szóróanyagok útján.

Már eddig is készült egy-két rádióinterjú velem, cikk jelent meg az

ÉS-ben, hamarosan bemutatja
a projektet egy képes híradásban a Múlt és Jövő, a napokban egy német filmes stábbal
Magyarországra utazunk, hogy dokumentumfilmet forgassunk az Arte, illetve a WDR német
közszolgálati csatorna számára. Ebből az anyagból az MTV-vel közösen készül majd egy magyar
változat is, amit a magyar televízió a tervek szerint főműsoridőben sugároz. A Kultúrház stábja
is rendszeresen tudósít a projektről.

Emellett a Budapesti Lauder Javne Zsidó Közösségi Iskola informatikai szakának lelkes diákja
honlapot készítenek nekünk, amelyre felkerülnek a legfontosabb háttérinformációk és a
Magyarországon elhelyezett kövek "adatai", az áldozatok életrajzával, fotókkal. Ezt a diákok
tartják kézben.

- A német minta szerint Magyarországon is megcélozzák-e a Holokauszt áldozatainak valamennyi
csoportját, tehát például a romákat?

- Ez egy fontos - és nehéz - kérdés. Az eredeti tervekben úgy gondoltuk, hogy igen, mindenképpen.
A gyakorlati előkészületek során azonban azt tapasztaltuk, hogy a roma áldozatok sorsa rendkívül
kevéssé dokumentált, a levéltárosoktól eddig csak zsidó elhurcoltak neveit kaptuk meg.
De mindenképpen szándékunk, hogy megkeressük a roma szervezeteket is. Hozzáteszem, hogy
Magyarországon a szakemberek szerint az üldözöttek más csoportjairól nagyon kevés információ áll
rendelkezésre, és például, mondják, itthon a homoszexuálisokat nem hurcolták el.

- Ki és milyen módon "rendelhet" Magyarországon botlatókövet? Megteheti-e ezt magánszemély, és ha
igen, mennyibe kerül majd egy- egy Emlékező macskakő letétele?

- A művész 2007 áprilisa és augusztusa között háromszor jön majd Magyarországra, hogy elhelyezze
az első, általunk kiválasztott követeket. Ezután a projekt elvileg ugyanúgy folytatódhat
Magyarországon, mint Németországban. Nincs semmi akadálya tehát annak, hogy magánszemélyek is
"rendeljenek" Stolperstein-t a művésztől. A gyakorlatban persze mindenképpen jobb lenne, ha
Magyarországon is lennének civil szervezetek, amelyek felvállalják a koordinációt, tehát
összegyűjtik az "igényeket" és kapcsolatot tartanak a művésszel. Demnig programja nagyon szoros,
de egy évben egy hetet be tudna illeszteni programjába magyarországi kőelhelyzésekre.

- Nem tartanak-e attól, hogy nálunk - ellentétben Németországgal, ahol a múlt feldolgozása
összehasonlíthatatlanul előbbre tart - a projekt fogadtatása ellentmondásos lesz?


- Biztos vagyok abban, hogy ellentmondásos lesz a magyarországi fogadtatás. Azzal is tisztában
vagyok, hogy ez az emlékezés egy olyan, modern és újszerű formája, amely Magyarországon még nem
igazán terjedt el, és nyilvánvalóan provokatív is, hiszen "belemászik" az emberek életébe. Az
ellentmondásos fogadtatást, kritikát önmagában nem tartom bajnak - feltéve persze, hogy minél
több helyzetben valódi párbeszédhez vezethet.

U.i.. Egy bejegyzés a Nolblogban >>>>

Forrás: http://nol.hu/kultura/cikk/433236/

A lap tetejére
------------------------------
Vissza a cikkekhez

Valid XHTML 1.0 Transitional

Get Firefox