Nagykõrös adatközlõ: Feldmájer Lívia
Révész család.(Szabadság tér 9.)Révész Lajos sz.1879, Révész Lajosné sz.1882, Révész László sz.1909, Révész Kató sz.1913., Révész Sára sz.1915. Révész Klára sz.1919. Az egész családot 1944. június 10-én deportálták Auschwitzba. Senki nem tért vissza.


Szolnok adatközlõ: Csõsz László
Gombos Imre (1905-1945) Gansler Sámuel iparosmester és szatócs fiaként Jászapátiban született. Apja mellett a kocsigyártó, késõbb pedig a paplankészítõ szakmát tanulta ki. Huszonöt éves korában költözött Szolnokra, ahol modern, villanymotoros varrógépekkel berendezett paplangyártó üzemet alapított. Feleségével a Baross utca 4. szám alatt laktak, gyermekük nem volt. A háború kitörése után többször is behívták munkaszolgálatra. 1944 õszén-telén bátyjával és több ezer sorstársával együtt a nyugati határszélen, az ún. Birodalmi védõállás építésénél dolgoztatták. A front közeledtével, 1945 kora tavaszán századukat gyalogmenetben az Alpok havas, jeges hágóin át megfelelõ ellátás és pihenõ nélkül, embertelen körülmények között hajtották a mauthauseni koncentrációs táborba. Az éhség, a fagy és az SS-õrség kivégzései következtében a foglyok százával haltak meg a "halálmenet" során, köztük volt Gombos Imre is.
Szabó Barna (1892 Pusztakutas - 1944 Auschwitz) író, újságíró, Szolnok háború elõtti kulturális életének egyik legjelentõsebb alakja. Többek között a budapesti liberális Est lapok, majd a Szolnoki Ujság (1932) munkatársa, egyéb közéleti pozíciók mellett a Kiss József irodalmi kör elnöke volt. A debreceni csendõrkerület nyomozó alosztálya már a harmincas évek elejétõl megfigyelte, baloldali egyénként tartotta számon. Az 1944. március 20-a körül a városba érkezõ Gestapo-különítmény a csendõröktõl kapott lista alapján a az elsõk között hurcolta el lakásáról, a Szapáry utca 9. szám alól, ahol egyedül élt. Szabotázzsal, politikai összeesküvéssel vádolt társaival együtt a német titkosrendõrség helyi bázisán, majd a megyeháza pincéjében raboskodott, végül internálták õket. Az internálótáborból indított vonattal Auschwitzba deportálták, ahol gázkamrában gyilkolták meg.
dr. Breuer László (1894 Szolnok - 1944 Auschwitz) ügyvéd.
A német megszállás nyomán más nagyobb vidéki városokhoz hasonlóan Szolnokon is berendezkedett a Gestapo, akik a magyar csendõrséggel és rendõrséggel együttmûködve számos prominens zsidó és ellenzéki személyiséget tartóztattak le országszerte. Szolnokról 1944. március végén, április elején szintén elhurcolták a szellemi és üzleti élet számos ismert alakját, közöttük a szociáldemokrata érzelmûként számon tartott dr. Breuer Lászlót, több barátjával és kollégájával együtt. Letartóztatásukkor egyúttal otthonukat is birtokba vették, családjukat kiutasítva onnan. Az elsõk között került sor Breuerék Szapáry utca 20. szám alatti lakásának elkobzására. Felesége népbírósági tanúvallomása szerint március 27-én megjelent otthonukban egy SS-tiszt egy városi tisztviselõvel, és fél óra haladékot adva azonnali kiköltözésüket követelte. A bitorlók az egész berendezést lefoglalták, férje semmilyen személyes tárgyat vagy ruhanemût nem vihetett magával. Peters Obersturmführer Gestapo-különítménye a népies szecessziós stílusú épületben rendezte be központját. Az internálótáborból dr. Breuer számos sorstársával Auschwitz-Birkenauba került, és feltehetõleg a lágerkomplexum valamelyik altáborában halt meg néhány hónappal késõbb.


Kiskunhalas adatközlõ: Végsõ István
Frankl Áron, dr. fogorvos (Kossuth u. 27.)
Frankl Áron 1880. június 10-én Kiskunhalason született. Szegény családban nõtt fel, és talán emiatt elõször a jogász szakot kezdte el tanulni. Apja még tipikus ortodox zsidó volt, kipákat készített a zsinagóga udvaron és azokat árulta. Édesanyja 36 évesen tuberkolózisban halt meg.
Frankl végül gyorsan és radikálisan váltott, és a jog helyett orvosnak tanult, és erre a pályára lépett. Elõször belgyógyászként kezdett praktizálni, majd hamarosan váltott és fogorvos lett. Késõbbikben többször publikált is orvosi szaklapokban. 1906-ban kötött házasságot Holländer Borbálával, akitõl három fiúgyermeke született: Zoltán (1907), József (1908), Sándor (1910). Mindannyian követték apjuk példáját és orvosok lettek. A család, ha nem is teljesen az ortodox elõírások szerint, de vallásos életet élt. Rendszeresen tartották a szombatot és kóser háztartásuk volt. Frankl az elsõ világháborúba bevonult katonának.
1919-ben tisztázatlan körülmények miatt el kellett költözniük elsõ házukból. Az új, Kossuth utca 27. sz. alatti házukban volt a fogorvosi rendelõ is, amiben a felesége segített neki. Nagyon sok jó zsidó és nem zsidó ismerõse és páciense volt. Aztán dr. Kallós Ernõné fogorvosnõ személyében jelentõs konkurenciára lelt.
A Horthy korszakban a Független Kisgazda Párt jelöltjeként indult a választásokon. A harmincas évek helyhatósági választásain mindig bejutott. Ám a zsidótörvények miatt õ tõle is el akarták venni a mandátumot. Frankl ellenforradalmi tevékenységére hivatkozva próbált magának mentességet szerezni. Ez meg is történt, és a kiállított hatósági bizonyítványra többek között ez került: "Dr. Frankl Áron 59 éves kiskunhalasi illetõségû lakos, izr. vallású orvos- fogorvos, a kommün idején ellenforradalmi és hazafias magatartást tanúsított." Ennek a dokumentumnak a tulajdonosaként egy idõre mentesült a második zsidótörvény rendelkezései alól. Egyértelmû származása miatt végül 1942 februárjában a képviselõtagságát megszüntették.
Az 1940-es évek lején a már elköltözött gyermekeik kérték szüleiket, hogy menjenek fel hozzájuk, a biztonságosabb fõvárosba. A halasi zsidó patrióta Frankl házaspár maradt. 1944 májusától, hogy kiderült, hogy kiknek kell a gettóba vonulni, Frankl sajátmagának és feleségének mentesítést kívánt szerezni, arra hivatkozva, hogy õ orvos. Dr. Kathona Mihály polgármester viszont ezt nem teljesítette, dr. Bajusz Mihály tisztiorvos javaslatára. Franklék 1944. május 22. után a kiskunhalasi belsõ gettóba kerültek, a Molnár utca 2. (Práger-ház) sz. alá a Grünwald családdal. 1944. június 17-én vitték át õket a többi halasi zsidóval együtt a szegedi koncentrációs táborba. Innen a harmadik vonattal, 1944. június 28-án deportálták õket Strasshofba. Itt is együtt maradtak, és osztrák munkatáborokba kerültek. Ekkor József és Sándor munkaszolgálatos volt. Zoltán még megpróbálta a Gestapónál kimenteni szüleit, de nem járt sikerrel. Õ maga késõbb Mauthausenbe került. Végül azonban mindhárom fiú túlélte a holokausztot.
A Frankl házaspárt 1945 tavaszán megérinthette õket a felszabadulás szele, azonban a sors nem volt kegyes hozzájuk. Az ausztriai Randegg település mellett 1945. április 15-én a Lillenfeld cementárú gyár és a Kerschenbach St-veit kõbánya zsidó munkásait, közel száz embert az SS-ek legyilkoltak és kifosztottak. Az áldozatok között volt Dr. Frankl Áron fogorvos és felesége is. 1947-ben exhumálták az áldozatokat, akiket a szegedi zsidó temetõben helyeztek örök nyugalomra.
Schwartz Ignác hitközségi elöljáró, tanító (Petõfi utca 1.)
1851-ben született Soltvadkerten kereskedõ családba. E település jesivájának egyik legjobb tanítványa lehetett, mert egyszerû ember létére a vallás területén nagy tudása volt. Minden bizonnyal magasabb vallási képzést is kapott. A soltvadkerti hitközségen belül is vezetõ pozíciót tölthetett be. Szeszfõdét is üzemeltetett. Sok gyermeke, unokája és dédunokája született az évek folyamán.
A 1870-es évek közepén az állandó rabbi-gondokkal küszködõ kiskunhalasi izraelita egyház, minden bizonnyal Szófer Szuszmann rabbi meghívta rabbi-helyettesnek. Emellett az izraelita elemi iskola hittantanára is lett. Valószínûleg részt vett a talmud iskola életében is. Sokáig, 1874 és 1928 õ végezte a brit milákat (körülmetélési szertartást), amelyrõl részletes, mintegy 403 darab feljegyzést készített. A hitközségi anyakönyvek vezetését is õ vállalta el, és gyakorlatilag a dualizmus utolsó felében és a Horthy korszak nagy részében az õ dolga volt ez a feladat. Igen aktívan szervezte a hitközségi életet. Az 1910-ben Hamburgba távozott Spitzer Sámuel rabbi után 4 évig nem volt vallási vezetõje a helyi hitközségnek, így ezeket a feladatokat Herskovits Mihállyal együtt õ végezte, amíg meg nem érkezett dr. Dohány József rabbi. Schwarcznak a zsinagóga udvarában volt lakása.
1922-tõl részben visszavonult az iskolai munkától, helyét Feuerstein Fülöp tanító vette át, de késõbb inkább megosztoztak a munkán. A dualizmus korától aktívan részt vett a zsidó egyesületek vezetésében és tagságában. Számos gyermeke, késõbb unokája született, akik mindannyian nemcsak a kiskunhalasi diaszpóra, de a település igen hasznos tagjai váltak. Sok fa-, építõanyag kereskedõ, malom és téglagyár tulajdonos, hitközségi elnök, sõt bank elnök és igazgatósági tag lett belõlük.
A harmincas években bár már nem tudott annyit vállalni, de mégis aktív tagja maradt a hitközségnek. Tolókocsiban is megpróbált egyháza hasznos tagja lenni. 1944. május 22-tõl õt és családját is gettósították. Saját házában maradhatott a zsinagóga udvarán lévõ Alsónádor 4. sz. (ma Révész György utca) alatt lévõ épületben, mivel ez is része volt a gettónak. Együtt lakott ekkor a Goldstein, Friedmann, Beck famíliákkal. 1944. június 17-én hajnalban autóval vitték ki a kiskunhalasi állomásra, hogy Szegedre szállítsák az ottani koncentrációs táborba. Itt a nagyon rossz körülmények nagyon megviselték. Az elsõ, vagy a második vonattal deportálták (1944. június 25, 27.), mivel sokan látták, hogy a tolószékét visszahozták a Rókusi állomásról, a bevagonírozásból. Valószínûleg a vonat utat már nem élte túl. Halálának idõpontja és helye ismeretlen.
Grósz Antal fényképész, kereskedõ (Árpád utca 1.)
1912. július 7-én született Kiskunhalason Grósz Ábrahám banktisztviselõ és Lusztig Leonóra egyik gyermekeként. Testvérei Grósz Ferenc mérnök (1900-1962), Grósz Lajos gyógyszerész (1897-1985) voltak. Elõbbi nevéhez és tevékenységéhez olyan épületek fûzõdnek, mint a Schneider-villák, Rácz-féle gyógyszertár, piaccsarnok, autóbusz állomás stb.
Grósz Antal 1922 és 1931 között a református fõgimnázium tanulója volt, itt is érettségizett. Miután szeretett fotózással foglalkozni, fotószaküzletet nyitott az Árpád utca 1-ben, a Horváth Gyula-féle házban. Szinte minden jeles helyi történésen megjelent és fényképezett. Üzletében meg lehetett vásárolni az általa készített felvételeket, melyeket jelesebb eseményeken, városi ünnepségeken fotózott. A város egyik legjelesebb fotográfusává vált. Mûvészi és magas színvonalú alkotásai túlmutattak egy egyszerû kereskedés vezetõ képességein. Tehetsége és szakértelme mindenképpen a vidéki fényképkészítés egyik fontos alakjává tette. Számos képeslapot is készített a fényképeibõl. Boltjában természetesen fotócikkeket is árult, amelyek a korszak legjobb termékei és márkái voltak.
Üzletét az 50.500/1944 K.K.M. sz. rendeletre hivatkozva 1944. április 22. után lezárták, és elvették tõle. 1944. május 22. után a kiskunhalasi belsõ gettóba került, az Apponyi tér 1. sz. alá. Vele együtt itt volt szinte az összes halasi Grósz, valamint a Lusztig család. 1944. június 17-én hajnalban terelték õket is a többi halasi zsidóval együtt a szegedi koncentrációs táborba. Innen a második vagy a harmadik vonattal, 1944. június 27-én vagy 28-án deportálták Strasshofba. 1945. január 22-én Bergen-Belsenben halt meg.
Várnai (Winter) László színész (Szilády u. 3.)
1915. április 10-én Kiskunhalason született. Kereskedõ családba nõtt fel, de polgári értelmiségi miliõben. Apja Winter József (1873-1940) dunaföldvári származású vegyeskereskedõ volt. Anyja, Klein Eszter (1885-1964) orosházi születésû volt, háztartásbeli. Lászlónak öt testévre volt. Winter Mártonból kereskedõsegéd lett a helyi Kohn Sebestyén vaskereskedésben. Winter Zoltán még fiatalon, kisgyerekként meghalt. Dr. Várnai (Winter) Dezsõ (1907-1973) a zsidótörvények miatt olasz földön, Padovában végezte az egyetemet és orvos lett. Schwarcz Károlyné Winter Rózsi (1910-1974) a férje fakereskedésében lett segéd. Winter Károly (1918) munkaszolgálatosként eltûnt a második világháborúban, 1943. január 17-én Veretyjénél.
Winter László kisgyerek korától szeretett szerepelni és kedvelte az irodalmat. Kedvelte a sportokat. Sokat olvasott és verseket is szavalt. Jó megjelenése és eleganciája miatt egyértelmû volt, hogy színésznek fog állni. A Színmûvészeti Akadémiára 1936-ban protekcióval, Beregi Oszkár segítségével jutott be. Olyan évfolyamtársai volt, mint Bánki Zsuzsa vagy Benkõ Gyula. Kitûnõen megállta a helyét, és remekül játszotta a szerepeit. 1939-ben végzett, ám a zsidótörvények miatt már nem tudott kibontakozni. Ha éppen nem volt más, akkor házi elõadóesteken lépett fel barátaival, de a színészi mesterséggel nem hagyott fel.
Többször behívták munkaszolgálatosnak. Megjárt néhány munkásszázadot és munkatábort. A szülõi házból, a Szilády u. 3-ból vonult be a 104/6. sz. tábori munkásszázadba, melyet a keleti frontra vezényeltek. Szovjet területen érte utol a halál. Krinyicánál esett el 1943. november 19-én.


Szeged adatközlõ: Juhász J. Pál
Hollender Józsefné (Bólyai u.2.)
Született 1886-ban. 1944. június 28-án deportálták. Nem tért vissza.
Dr. Birnfeld Sámuel (Tisza Lajos krt.76.)
Született 1906-ban. 1944. június 25-én deportálták. Felixdorfban megölték.
Müller László (Püspök u.11/a)
Született 1889-ben. 1944. június 25-én deportálták. Auschwitzban megölték.
Seelenfreund József (Szûcs u.3.)
Született 1905-ben. Munkaszolgálatosként 1943-BAN Ukrajnában megölték.
Kovács Samuné (Somogyi u.23.)
Született 1874-ben. 1944. június 25-én deportálták. Auschwitzban megölték.


Makó adatközlõ: Urbancsok Zsolt
Teltsch Adolf és családja (Széchenyi tér 8.)
Teltsch Adolf a Felvidéken, Liptószentmiklóson született 1867. november 12-én Teltsch Jakab és Greiner Jozefina gyermekeként. A középiskoláit szülõvárosában, majd Körmöcbányán és Kassán, a kereskedelmi akadémiát Budapesten végezte. 1900-ban Szegeden, majd egy évvel késõbb Makón telepedett le, ahol fakereskedelmi vállalkozásba kezdett. Részt vett a város közéletében: tagja volt Csanád vármegye törvényhatósági bizottságának és a város képviselõtestületének. Elnöke volt a vármegyei munkásbiztosító pénztárnak, és tagja az aradi kereskedelmi és iparkamarának. 1919-ben, a tanácsköztársaság idején letartóztatták, majd szökése után a megszálló román csapatok rekvirálták ingóságait. A két világháború között vállalkozását a város egyik legjelentõsebb fûrészüzemévé fejlesztette. Már súlyos beteg volt, amikor 1944. június 16-án deportálták hitsorsosaival együtt Makóról. Elõbb Szegedre, majd onnan az ausztriai Strasshofba szállították. Ott a betegeket és az öregeket teherautóra rakták, mondván: szanatóriumba kerülnek. Nem sokkal késõbb Auschwitzban hunyt el.
Teltsch Adolfné Domán Gizella: Lakása: Makó Széchenyi tér 8. (gettó: Eötvös u. 2.); született: Szeged, 1881. aug. 14.; Domán Mihály - Pollák Lilla (Lina); három gyermek anyja. Férjével együtt 1944. június 16-án deportálták. További sorsa ismeretlen. Valószínûleg Auschwitzban hunyt el.
Teltsch Pál: fakereskedõ.(magántisztviselõ); Széchenyi tér 8.; született: Makó, 1905. máj. 8.; Teltsch Adolf - Domán Gizella. Munkaszolgálatosként tûnt el.
Dr.Fried Ármin (Széchenyi tér 8.)
Dr. Fried Ármin 1867. január 19-én született a Vas megyei Olaszkán. Apja Fried Benjámin, anyja Telek Szidónia Rebeka. Foglalkozása fogorvos.
Praxisa mellett 1896-ban a makói Fõgimnázium tanára lett. Itt ismerte meg a fiatal költõzsenit, József Attilát, akit makói tartózkodása idején patronált.
Már korán bekapcsolódott a város demokratikus ellenzékének munkájába. A Kossuth-párt helyi vezetõségének tagjaként minden fontos kérdésben állást foglalt. Milotay István a Magyarság hasábjain a következõket írja róla:"... õ a párt lelke, mozgató motorja. Kitûnõ szervezõ, adminisztráló tehetség, agilis, szangvinikus. Õ a párt diplomatája". Tagja volt Csanád vármegye törvényhatósági bizottságának és Makó város képviselõtestületének. A mokratikus jogokért és földreform ügyéért küzdõ Fried így írt pártjáról: "Ha a makói Kossuth Párt világítótorony nem lehet, mécses lesz. Mécses: az éjszaka sötétjében eltévedt vándoroknak mégis fényforrás marad, mely mutatni fogja a helyes irányt, mely felé visszatérhetnek az igazi, egyetlen magyar útra a politikusok".
Az 1938-as választáson zsidó származása miatt már nem jelölték. Nem sokkal késõbb kilépett a pártból.
1944. június 16-án Makó zsidó lakosaival együtt deportálták. Szegeden keresztül valószínûleg Auschwitzba szállították. Holttá nyilvánították: 1944. június 28-án.
Montág Vilmos (Eötvös utca 20.)
Montág Binjomin Zev Makón született ortodox zsidó szülõk gyermekeként 1885. szeptember 15-én (apja Montág Simon/Nathán italmérõ, anyja Paskesz Róza/Rákhel).
Makó egyik legjelentõsebb hagyma exportõre. Tagja Csanád vármegye törvényhatósági bizottságának és a város képviselõtestületének valamint a Makói Népbank igazgatóságának.
Az ország német megszállása után, 1944. április 4-én internálták. A rendõrség indoklása szerint "angolbarát, ellenséges rádió adását hallgatja és terjeszti, így a társadalmi rend szempontjából megbízhatatlan". Elõbb a budapesti toloncházba, majd május 15-én a csörgõi internálótáborba szállították. Valószínûleg Auschwitzban hunyt el. Holttá nyilvánítva: 1944. június 21.
Dr. Vidor Rezsõ (Széchenyi tér 7.) sz.1882. Deportálták 1944. június 16-án. Auschwitzban megölték.
Vidor Pál (Széchenyi tér 7.) sz.1919. Munkaszolgálatos.1943-ban a keleti fronton megölték.


Újfehértó adatközlõ: Daróczi Ágnes
Algács Gyula. Cigányprímás. Született 1905-ben. Egykori lakása: Újfehértó, cigánytelep. Utolsó tartózkodási helye: Újfehértó, gettó, a mai kenyérgyár területén. 4 gyermek édesapja.
Idézet Murzsa Miklósné született Algács Mária vallomásából:
"1944-ben, egy hétfõ hajnalba, amikor összeszedtek bennünket hajnalban, én átszöktem a szomszédba Bolega Jánosékhoz. Zsuzsóka néniéknek egy velem egyidõs lányuk volt, Ica. Azt mondta Zsuzsóka néni: - Na, Gyöngyikém, mert otthon csak így hívtak engem, itt maradsz velünk, a mi lányunk leszel te is.
De anyám követelt engem, megmondta a csendõröknek, hogy engemet is keressenek elõ, mert egy család vagyunk, legyünk együtt mindenbe! Mikor vittek felfele bennünket a kenyérgyárnál volt egy ház, egy ilyen kétszobás-nagy konyhás ház volt, oda bezártak bennünket. Annyian voltunk, hogy egymás hegyén-hátán aludtunk, nem fértünk. De csak a meztelen padlón feküdtünk. Mikor piac volt, jöttek a falubeliek, azok ott sírtak utánunk a kerítésen. Kisvárdai volt a csendõr, az odaszólt nekiek: - Ne sírjanak, hozzanak nekik enni!-
Hoztak is, áldja meg õket az Isten érte! Kenyereket, dinnyét, rántott krumplit fõztek nekünk. Ha õk nem segítenek, talán éhen is halunk.
Az én apámat, Algács Gyulát több férfival együtt kiválogatták, azzal, hogy munkára viszik. Négyen voltunk életbe maradt testvérek. Én voltam a legidõsebb, én 31-es születésû vagyok. Utánam következett Joka, õ 32-be született, húsvétkor. Aki utána született kisfiú sajnos meghalt. Majd utána következett Tibor öcsém, õ 1936-ban született. Rozi húgom meg 1938-ban. De sajnos már egyikük sem él, csak én, a legidõsebb. Ugye, mind gyerekek voltunk, bár én már fiatalasszonynak számítottam, viselõs voltam. Ott a gettóba szültem meg. Angyél néni, meg az asszonyok segítettek, de a gyerekemet elvették. Kerestettem utána, de soha meg nem találtam. Mái napig nem tudom, mi történt vele.
Apámat többekkel együtt vitték el. Az unokatestvérét, Murzsa Istvánt, annak az öccsét, Murzsa Kálmánt, Rácz Józsefet is elvitték. De ezek hárman meg tudtak valahogy nagy nehezen szökni, õk a háború után visszakerültek. Elvitték az Érpatakról való Balogh Józsefet is. Ezek az érpatakiak oláhcigányok voltak, õket is odahozták a kenyérgyárhoz, mihozzánk.
Egy nap azt mondták, munkára viszik a férfiakat. De hogy mi történt velük, soha nem tudtuk meg. Az én apám aztán soha vissza nem jött. Hogy hol halt meg és mikor, nem tudjuk. Hogy kijutott valahova más országba? Hogy munkára vitték tényleg, vagy csak lelõtték õket - ki tudja? Anyám, szegény kínkeservesen nevelte fel a családját, egyedül..."


Mátészalka adatközlõ: Nyéki Károly
Dr. Szalkai Pál (1890-1944) és neje Reichman Edit (1894-1944) a tulajdonát képezõ gyártelepet idejekorán átmentette. Elõdei nevéhez fûzõdik Mátészalka és a mai Magyarország villamosításának kezdete. 1944-ben abban a megtiszteltetésben részesülhettek, hogy egykori, saját használatú gyári iparvágányon várakozó deportáló vonatba szállhattak fel.


Kisvárda adatközlõ: Nézõ István
Klein József Munkácson született 1887-ben, anyja neve Königsberg Hani. A cipész mesterséget tanulta, 1904-ben szabadult. Ungvári, budapesti, munkácsi és kisvárdai mestereknél dolgozott mint segéd.
1912.ben saját mûhelyt alapított, melyben egy tanuló és egy segéd dolgozott. Az elsõ világháborúban részt vett, 1914-tõl 1918-ig szolgált.
Neje Friedman Helén, (anyja neve Kun Záli). Három gyermekükrõl tudunk. Anna (1915), Zoltán (1922), a deportáláskor nem tartózkodott Kisvárdán, mert bevonult, és Imre (1924).
A szakmai elismerését jelzi, hogy Klein József a Kisvárdai Ipartestület elöljárósági tagja, a tanonc vizsgáztató bizottság tagja volt.
A család a Szent László u. 31 sz. alatt lakott. Az anyát kivéve az egész család neve szerepel a kisvárdai mártírok emléktábláján, a munkaszolgálatos Zoltán 1944 vagy 45-ben Kópházán hunyt el.

Valid XHTML 1.0 Transitional

Get Firefox